2016. szeptember 2., péntek

Felemelkedni Istenhez

Félve merek néhány gondolatot hozzáfűzni Lukács evangéliuma 11,1–13 részéhez, hiszen az imáról beszélni nagyon nehéz. Számos olyan könyv, tanulmány született, amelyek nemcsak felületesen adnak tanítást imamódokról, hanem valóban az imának a mesterei vetették papírra ezeket az írásokat, hangsúlyozva a befejező részben, hogy írásuk nem biztos, segítséget nyújt az imádkozni vágyónak, hiszen nem elég tudni, azt gyakorolni is kell. 


„Taníts minket imádkozni” – kérték az apostolok az Úr Jézust, pedig nem hiszem, hogy az apostolok nem tudtak volna imádkozni. Egy hithű, vallásához hűséges zsidó férfi már gyermekkorában megtanul imádkozni. Akár mosolyoghatnánk azon, hogy felnőttként kérnek segítséget az imádkozáshoz, amikor azt már gyermekkorban megtanulja az ember... És nem azt kérik az apostolok, hogy taníts meg bennünket csodát tenni, taníts meg bennünket betegeket gyógyítani, taníts meg bennünket a vízen járni vagy kenyeret szaporítani, nem azt kérték, hogy taníts meg minket a halottakat feltámasztani vagy a gonosz lelket kiűzni, hanem a legfontosabbat, ami talán a legegyszerűbbnek tűnik, de mégis a legnehezebb és a legfontosabb. „Taníts meg bennünket imádkozni”...
Ha figyelmesen olvassuk a csodák leírását az evangéliumokban, láthatjuk, hogy Jézus imádkozott a csodatevés előtt, szemét az égre emelve Atyjához, az Istenhez: „Atyám, most dicsőíts meg!”
Amikor az imáról elmélkedtem, a következő gondolatok jutottak eszembe: szoktunk imádkozni, van, aki nem is keveset, de van, hogy nem jól imádkozunk – nagy a skálája ennek a területnek a lelki életben. És egy kicsit úgy érzem, hogy a nyugat embere elveszítette a jól imádkozás képességét, pedig Lépcsős Szent János azt mondja hogy az imádság az emberbe bele születik, vele születik, olyan, mint a látás. Látni is gyakorlás által tanul meg az ember, de nem kell különösképpen tanítani, ilyen az imádság is, az imádság az önmagát tanítja, és az imádságnak az igazi lelkületet Isten azoknak adja meg, akik imádkoznak. Legyen bennem a vágy, hogy imádkozni akarjak. A másik gondolat, ami eszembe jutott, a testtartásunk – ellustult imádság közben, pedig a keleti ember még ismeri, jobban ismeri a testtartásnak a fontosságát…
Elmondom, tegnap egy olyan férfival beszéltem, és éppen az imáról, és valószínű nem véletlenül, aki keleti imamódon imádkozik. Rájöttünk arra, hogy igazából mindent ugyanúgy teszünk, hogy az Istennel találkozzunk, csak néha a testtartásban vannak különbözőségek. Pedig mennyire fontos a testtartás az imádságban, hogy hogyan tartom a testemet, amikor készülök arra, hogy találkozzak a jó Istennel (nem mintha csak az imában találkoznánk, de mégis szüksége van az én lelkemnek, meg a tiednek is, hogy töltekezzen, különösképpen az imában). A leborulások elvesztek még a szerzetességből is.
Kezünkbe vesszük Gárdonyinak az Isten rabjai című kötetét, és az olvassuk Jancsi barátról, hogy ötvenszer, százszor „véniát” végez. Először nem tudtam, hogy mi az, majd a filmet látva szerzetességről, rájöttem, az a leborulást jelenti.
A tegnap arról is beszéltünk, hogy igazából a testnek szüksége van a mozgásra, és a mozgás az ima életnek az alapját, támpilléreit képezi. És arról is meséltem, hogy az én lelkigyakorlatom akkor volt jó, amikor nemcsak elcsendesedik az ember, hanem a napnak a kezdetén mozog, tornagyakorlatokat végez, azt mondja: te tornagyakorlatokat végzel, én pedig leborulásokat, megmozgatom a testemet, és a testnek a felpezsdülése a lelkemet pezsdíti meg igazából.
Evangélium előtt keresztet rajzolunk a homlokunkra, szánkra, szívünkre… megszoktuk, így kell tenni, így láttuk, azonban ezt tudatosan kellene tegyük. Homlok – értelmemmel, hiszem felfogom, számmal – vallom, a szívemben pedig megőrzöm. Az egyház a diakónusnak útravalóul adja – amit olvasol az HIT, amit hiszel, azt TANÍTSD, és amit tanítasz, azt KÖVESD is. Mminden megkeresztelt embernek ugyanez a küldetése, amit olvasunk, higgyük, amit hiszünk, azt tanítsuk, és amit tanítunk, azt kövessük is, mert az ima II. Kallixtusz pátriárka szerint olyan, mint amikor a művész a hárfához ül és megpendíti a hárfának a húrjait, a zenész kilép önmagából, és átadja magát a rezgésnek, a zenének. A szív a hárfa, az érzéseink a hurok, Isten igéje a pengető a kezünkben. Használjuk, hogy miközben én fölemelkedek a jó Istenhez, a jó Isten áldását adja rám.
U.E. OFM

2016. augusztus 20., szombat

...ejsze lesz becsület?!



Nemzetünk apostolát és hatalmas pártfogóját, szeretett királyunkat, Gyulafehérvári Főegyházmegyénk alapítóját, Szent István király ünnepeljük, közbenjárását kérjük.

A csíksomlyói kegyhelyen augusztus 20-a meghatározó dátum, mert ezen a napon, éppen 140 évvel ezelőtt, 1876. augusztus 20-án szentelte fel Fogarassy Mihály erdélyi püspök a kegytemplomot, amely 72 évet épült. A kegytemplomot Sarlós Boldogasszony, Mária látogatása Erzsébetnél tiszteletére szentelték fel. A kegytemplom homlokzatán latin szöveg hírdeti: „SpLenDor ab eLIsIs CeLebri reDIt arte rVInIs aeDIbVs Oh Virgo gLorIa nostra tVIs” – Ó Szent Szűz, mi dicsőségünk, a széthányt romokból jeles művészettel újul meg szentélyed”. Közel másfél évszázada e faragott kövek, amelyeket a Sziklára építettetek rá, anyja és dajkálója mindazon zarándokoknak akik eljönnek a Székelyek nagyasszonyához. 

 

A kép a dési kényszerlakhely idején készült

 

Őrizték és őrzik mind a mai napig a kegyhelyet Szent Ferenc erdélyi fiai, akik rendtartományukat Szent István király oltalmába ajánlották, amelynek alapítása 1729-ben történt meg. Szolgáltak a barátok hűséggel számos megpróbáltatást kiállva,  de éppen hatvanöt évvel ezelőtt, a dátum ismét augusztus 20-hoz kötődik, Szent István napján, ami akkor épp vasárnapra esett – „Elvitték a barátokat”. Az erdélyi ferences barátokat a máriaradnai kolostorba-kényszertáborba vitték. „A Gondviselés kezében vagyunk – mondta a Főatya, Benedek Fidél. Mária, Duns Scotustól kezdve a ferencesek tiszteletedért harcoltak. Két kegyhelyedet őrizzük /Csíksomlyó és Mária-Radna/, szeretünk Téged, most bajban vagyunk, ejsze lesz becsület?!”

Apró cselekedetek

Szókratészról, a nagy görög filozófusról jegyezték fel, hogy egy alkalommal, amikor az egyik barátjával találkozott és az egy harmadik személyről szeretett volna mondani neki valamit, akkor Szókratész három kérdést tett fel neki. Az egyik így szólt hogy: „Barátom, te egy harmadik személyről akarsz mondani nekem valamit, igaz-e az, amit te akarsz mondani?” – és erre barátja így válaszolt: „Nem tudom, hogy igaz-e, talán nem igaz éppen az egész, nem tudom pontosan, mert én is csak úgy hallottam”. Jól van, mondta Szókratész, és akkor feltette a következő kérdést: „Jó-e, amit mondani akarsz a te barátodról?” „Dehogy jó, nem jó, éppen a rosszat akarom róla mondani” Erre Szókratész feltette a harmadik kérdést: „Barátom, hasznos-e, amit a harmadik személyről nekem mondani akarsz, az én javamat fogja-e szolgálni?” „Nem hiszem” – felelte Szókratésznak, mire ő ennyit válaszolt: „Barátom, ha az a dolog, amit a harmadik személyről nekem mondani akarsz, nem is igaz, nem is jó és nem szolgálja az én hasznomat, akkor jobb, ha el sem mondod.” Ez a párbeszéd figyelmeztet bennünket arra, hogy gondoljuk át, miket mondunk egymásról, miket osztunk meg másoknak a barátainkról, olyan személyekről, akik közel állnak hozzánk, hogy azzal valóban a javát akarom-e a másiknak.


Lukács evangéliuma 10.38–42 – „Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem! Az Úr azonban így válaszolt: Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”
Márta talán szimpatikusabb személy, mint Mária, Mártával jobban tudunk azonosulni, azért, mert ő emberi módon gondolkodik. És mégis, Jézus a jobbik résszel jutalmazza és meg is dicséri Máriát – de a párbeszéden keresztül tanítja Mártát is. Ez az evangéliumi szakasz buzdítson bennünket arra, hogy bármennyire jelentéktelenek a mi hétköznapi feladataink, ha azt Istennel egyesülve, Istennel, Istenért tesszük és így szolgáljuk a ránk bízott személyeket, akkor annak értelme van, annak gyümölcse van. Bár lehet, hogy úgy tűnik, azt az apró szolgálat a társadalomban nem sokat változtak, talán úgy gondoljuk, hogy a nemzetünk számára sem hasznos, még talán a munkahelyünkön is nagyon elvétve veszik észre a munkánkat, sőt a családban is kevésbé dicsérik meg az apró dolgokért végzett cselekedeteket, de mégis, ezek az apróságok, amit Istennel, Istenért és egymásért megteszünk, ezek a mi békességünkre és a mi kiegyensúlyozottságunknak szolgál a hétköznapokban, ezért az értékük felülmúlhatatlan. 

U.E.OFM

2016. július 31., vasárnap

Az irgalmasság cselekedetei a kritáriumok



Máté evangéliumának 25. fejezetében Jézus felsorolja az utolsó ítéletnek a kritériumait – többek között ezeket a sorokat olvashatjuk: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek”. A jelenlevők azonban meglepődve válaszolnak: „Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna?” – és Jézus ennyit válaszol: „Bizony, mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” 


Soha nem felejtem el azt, amit a filozófia-professzorunk mondott, amikor a filozófia-történetet tanította: „Jegyezzék meg jól, az utolsó ítéleten az Úr Jézus nem azt fogja kérdezni, hogy hányszor jártak templomba– tegyük fel, most jelen esetben a csíksomlyói kegytemplomba –, hányszor látogattak meg kegyhelyeket, hányszor vettek részt a vasárnap délutáni litániákon, hányszor mondták el tiszta szívből az imát, hanem az irgalmasság cselekedetei a kritériumok”, majd hozzátette, „de jegyezzék meg jól azt is, hogy ahhoz, hogy az irgalmasság életformává váljon, ahhoz kell a kegyhelylátogatás, kell a délutáni litánia, kell az őszinte imádság, amelyekből hogyha őszintén végezzük őket, akkor óhatatlanul is tettek fakadnak”.

2016. július 17., vasárnap

„A szeretet és annak műve marad meg”

Akik a kereszténység felé fordulnak, legtöbben hitelességre, korhoz való alkalmazkodásra vágynak. Megkaphatják? Igen! Van hitelesség, és van alkalmazkodás is! Mindezt hogyan? Lássunk rá egy példát.
A ferences rendről, a testvérekről, a mai kor emberéről és egy életútról beszélgettünk Urbán Erik ferences testvérrel, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójával - Tompos Renáta.


– Mit kell tudnunk általánosságban a szerzetességről, a ferences rendről?
– Ha röviden akarnám megfogalmazni, hogy ki a szerzetes, akkor azt mondanám, hogy egy olyan férfi vagy nő, aki Krisztus szorosabb követésére kötelezi el magát. Tulajdonképpen minden megkeresztelt ember Krisztus követőjévé válik, azonban a szerzetes pluszt is vállal, mivel fogadalmakkal szorosabban elkötelezi magát hite mellett. A ferences rendnél ilyen például a hármas fogadalom, amely magában foglalja a tulajdonnélküliséget, a tisztaságot és az engedelmességet. Ami még sokatmondó a ferences rendet tekintve, hogy a barátok már a kezdetekben megalapozták elnevezésüket, mivel nem apátságokba tömörültek, hanem városba vagy azok szélére költöztek, közel az emberekhez. A ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek a követői elsődleges céljukként az igehirdetést, a missziót, az evangéliumot, a békét, Isten irgalmának és a bűnbánatnak a hirdetését fogalmazzák meg, de emellett más feladatokat is elláthatnak, például taníthatnak, vagy épp orvosok is lehetnek.

13625269_1190955180938817_2034248438_n

Hogyan találkozott a ferences renddel, a szerzetességgel mint hivatással, valamint a papi szolgálatra való elhívással?
– Kezdjük a papi hivatással, merthogy én mindig is pap szerettem volna lenni. Ezt már elkönyveltem magamban, és a családom, az ismerőseim is elfogadták. A szerzetességgel viszont másképp találkoztam, és sokkal nagyobb harcot jelentett számomra, mint a papi hivatás. XII. osztályban volt egy lelki napunk, amelynek az volt a témája, hogy hogyan tovább érettségi után (ha netán sikerül, mert eléggé hírhedt osztály voltunk, egyáltalán nem készültünk az érettségire; a szülőértekezlet úgy nézett ki, hogy nemcsak a szülőket vagy a diákokat hívták be rá, hanem az egész tanári kart, ott pedig hangsúlyozták, hogy 2-3 hónap van az érettségiig, addig csodát kell művelni), és ezen a lelki napon, egy kiscsoportos beszélgetés során beugrott, hogy miért ne lehetnék szerzetes?

2016. július 10., vasárnap

„Igaz, hívő, magyar embernek maradni”

A szatmári születésű, Csíksomlyóra „szakadt” ferences, Urbán Erik ofm a szavai alapján pont olyan, amilyen mifelénk volt: közvetlen, mindenkire szakít időt, és ha megkérdezzük, hát elmondja, hogy szokott szavazni, és a foci Eb döntőjét is megnézi.


— Kipihenték már magukat? Gondolom, a pünkösdi búcsút nehéz megszervezni, megtartani is számos feladattal jár. Lelki töltődésre van ilyenkor alkalom? Hétfőn Tasnádon éjszakáztak a Mária Maraton résztvevői, jelentjük: útban vannak Önökhöz.
— A pünkösdi nagybúcsút természetesen nemcsak megszervezni kell, hanem le is kell vezetni, amely nem sokkal kevesebb munka, mint a megszervezés. A felkérések után következnek a köszönetnyilvánítások mindazok felé, akik a kegyhely őreinek, nekünk, ferenceseknek segítségünkre voltak a búcsú megszervezésében. A kegytemplom és a kegyhely takarítása hagyományosan a nagybúcsút követő szerdán volt, a helybéli hívek végzik ezt, de a környező falvakból is érkeznek olyan személyek, akik fontosnak érzik, hogy közösen tegyük tisztává a kegytemplomot és a kegyhelyet. Az idei évtől a kegytemplomot kedden este kezdtük el takarítani éjszakába nyúlóan, mert napközben már nagyon sok zarándok érkezik, nem lehet egy teljes napra zárva tartani. A kezdeményezés jól sikerült, ezért az elkövetkezőkben éjszakánként lesz a búcsúk utáni nagytakarítás. A búcsú után hátra van a „búcsús cuccok” elpakolása (pl. hangosító eszközök, padok, asztalok stb.). Megtörténik a búcsú kiértékelése, mi volt jó és mi rossz, illetve milyen újabb kihívásokkal kell szembesülni a következő években. Lelki töltődést is kap ilyenkor az ember: a szép liturgiák, az imaórák a templomban, a búcsústömeg látványa, a beszélgetések, a visszajelzések stb., ez mind segít talpon maradni. Sokan megkérdezik, hogy lehet ezt bírni? — a válaszom az, hogy akkor is 24 órából áll a nap. Sokan úgy könyvelik el a kegyhelyet, hogy csak búcsúk idején látogatott, ami a pünkösdi búcsúra korlátozódik, azonban ez nem így van. Akik rendszeresen járnak a kegyhelyere, láthatják, hogy az év bármely napján több autóbusz érkezik, illetve a szentévek (2015 — jubileumi Mária év, 2016 — irgalmasság szentéve) megmozgatják a zarándoktömegeket. A Szűzanya várja a gyermekeit, azok pedig egyre nagyobb számban válaszolnak erre a hívásra. Őszinte szándékkal látogatnak az emberek Csíksomlyóra, hiszen nagyon sok olyan teher van, amit ott tesznek le, a Szűzanya közbenjárását kérve. Biztos, hogy nagyon sok hit növekszik itt, ami fontos jellemzője kell legyen a kegyhelynek. Maga Boldog VI. Pál pápa mondta, ezek a helyek tulajdonképpen lelki klinikák. Más szavaival élve, jó ide, Csíksomlyóra jönni, egy kicsit elcsitulni a Jóistennél.

— Erik testvér számára melyik a leginkább emlékezetes búcsú?
— 2001-ben vettem részt először a pünkösdi nagybúcsún, akkor jelölt voltam, vagyis készültem a szerzetesi életre. 2003-tól besegítettem a búcsún, általában a nyeregben, a Hármas halom oltárnál imádkoztattam és vezettem a rózsafüzért a szentmise előtt, majd pedig ministráltam. 2011-től vagyok a Csíksomlyón szolgáló ferences közösség tagja, 2012-ben volt az első olyan búcsú, amelyen a csíksomlyói közösség tagjaként, mint szervező is jelen vagyok, természetesen a kegyhelyen szolgáló testvérekkel együtt. Minden búcsúnak megvan a maga sajátossága. Minden búcsúhoz hozzátartozik egy sajátos élmény (lelki élmény, találkozások, kiemelt szolgálat, problémás helyzetek frappáns megoldása), amelyek egyedivé teszik az adott év búcsúját. Az idei év nagybúcsújára úgy fogok visszaemlékezni, még akkor is, ha szép számmal voltak zavaró körülmények, és félreinformálásokból félreértések, hogy ez egy nagyon nyugodt búcsú volt, ezt nem csak én éreztem, hanem mások is ezt jelezték vissza. Szépen egymás után alakultak a dolgok, Istennek legyen hála!

Évközi 15. vasárnap


2016. július 5., kedd

Szavahihetőség és meggyőző erő


„Békesség e háznak és minden lakójának!” – bár régi, mégis szép köszönési forma, s ha bemegyünk egy házba, egy családhoz, és ezeket a szavakat mondjuk, annak sajátos érzülete van. Sajnos napjainkban még házszentelés alkalmával sem mindenhol használjuk ezt a köszönési formát. Békét akarunk hozni egymás életébe, a legjobbat kívánjuk, amire mindannyian vágyakozunk, hogy a lelki békesség legyen meg az életünkben – hiszen ennek akkor érezzük a fontosságát, amikor hiányzik életünkből, amikor nincsen egyensúlyban valami bennünk, és összecsapnak fejünk fölött a hullámok… 


A pszichológia, az újabb tudományok megfogalmazták, hogy melyek azok a dolgok, amelyek hozzájárulnak a lelki békéhez, hogy lelki békességünk legyen, és ha a tudomány szavaival párhuzamban állítjuk 2000 éves édesanyánk, az egyház tanítását, akkor ugyanazt tapasztaljuk. Ugyanaz, csak más szavakkal.
Ma azt mondják a szakemberek, a lelki békét adod vissza, ha olyan életet kezdünk élni, amelyben lecsendesedünk, elmélkedünk, ha odafigyelünk a belsőnkre, ha fogyókúrázunk, amit úgy szoktunk nevezni, hogy böjtölés, ha sportolunk, mozgunk, s ezek mind a mi lelki békénknek a visszaszerzését eredményezik. Számunkra minden adva van, hogy visszaszerezzük lelki békénket, s most, az irgalmasság szentévében különösen fontos lenne kiengesztelődni a jó Istennel, olyan szempontból, hogy elfogadjuk az életünket. Én elfogadtam, hogy engem ide teremtett a Kárpát-medencébe, ide, Erdélyben, s elfogadtam, hogy nekem a Csíki-medencébe kellett jönnöm, itt kell szolgáljak. De kiengesztelődtem azzal is, hogy a jó Isten ilyen vagy olyan képességekkel áldott meg.
A kiengesztelődés másik formája a felebarátomhoz köthető. Mindenkinek ilyen vagy olyan módon ki kell kiengesztelődnie felebarátjával. De valóban mindent megteszünk, hogy kiengesztelődjünk? Valóban kezdeményezzük a párbeszédet a másikkal?
A harmadik út pedig az, hogy kiengesztelődjek önmagammal, elfogadjam az élettörténetemet. Ezek mind fontos dolgok ahhoz, hogy a lelki békénket megtaláljuk és azt osszuk meg másokkal, hiszen ha bennünk lelki béke van, akkor azt sugározni fogjuk, környezetünket is le tudjuk csendesíteni.
   Egy alkalommal Kalkuttai Teréz anyát arról kérdezték, hogy szerinte mi a legjobb módszer arra, most, a XX. században az Isten országát hirdessük. És ez az egyszerű, idős nénike rámosolygott a riporterre, és ennyit válaszolt: „Többet kellene mosolyogni.” Rá kellene tudnunk őszintén, szívből mosolyogni egymásra. De el kell ismernünk, ez nem könnyű. Nem mindenkinek könnyű. Néha nehéz a szülőnek rámosolyogni a kamasz gyermekére, akinek a szárnyai bontakoznak és az egyénisége kezd kialakulni, a kamasznak rámosolyogni a szülőre, nem könnyű rámosolyogni néha az idős szülőkre, és akkor vehetjük a házastársakat, vehetjük az anyós-após kérdéseket, és én vehetem azt, hogy nem mindig könnyű rámosolyogni a rendi testvérre, akikkel a jó Isten összekötött bennünket, akiket ajándékba kaptuk egymásnak azért, hogy bejárjuk az üdvösségünknek az útját. Nem mindig könnyű, ezt meg kell valljam, azonban Teréz anya éppen ezt mondja, hogy ilyenkor kell nekünk igényesnek lenni, hogy megpróbáljuk a mosolynak az útját bejárni, és szent Ferenc kitágítja ezt a békét, egészen szociális kérdéssé emeli és ezt írja a testvéreinek: „Amint ajkatokkal hirdetitek a békét, hasonló módon, sőt még nagyobb mértékben szívetekben is szülessék meg, senkit se ingereljetek tehát haragra és ne botránkoztassatok, hanem ellenkezőleg, szelídségetekkel mindenkit békére, jószívűségre és egyetértésben kell hangolnunk.”
   Szavaink hihetősége, a meggyőző erő, a nyelvünkön lévő békének mind-mind a szív békéjéből kell származnia, ezért keressük azt, aki nekünk a békét adja, nemcsak az apostoloknak, hanem nekünk is. „Kerestem az urat és megtaláltam, és átöleltem azért, hogy örökre vele legyek.”
U.E.OFM

2016. június 12., vasárnap

Bukfenc vagy ima



Június hagyományosan a papszentelések hónapja, számos egyházmegyében papszentelések voltak/vannak. És ez így van jól. Újra és újra, már-már közhellyé válva előkerül ilyenkor a téma: kevés a pap. Legalábbis az öreg kontinensen, itt, Európában. Valóban: ha Isten egy népet meg akar áldani, ha egy népen Isten áldása van, akkor jó papokat küld arra a helyre, ha pedig megbünteti, akkor rossz papokat küld, vagy egyáltalán nem küld.
Illusztráció
Számos helyen és formában próbáljuk, próbálják megválaszolni a kérdést, mi az oka, hogy kevesen választják a papi hivatást. Attól függően, hogy a kérdést milyen oldalról próbáljuk megválaszolni, különböző válaszok szület(het)nek. Egyértelmű választ nem tudunk adni. Egy biztos, amit Jézus kért, hogy imádkozzunk a papi hivatásokért. Kérjétek az aratás Urát... Már meg is szoktuk, nem tulajdonítunk jelentőséget, megszokásból mondjuk, természetes, hogy elhangzik ez a felszólítás is. Vagy mégsem?
Lelkiismeret-vizsgálati kérdés, tényleg komolyan akarom gondolni, valóban hiszem azt, hogy az Isten jól alakítja népe sorsát, az „egyház hajóját”, hiszen kétezer év alatt hiába próbálkozott az ember tönkretenni, nem sikerült neki. Hiszek az Úr irgalmasságában és igazságában, amely kellő időben kisarjad népe körében, és az Úr meglátogatja népet a megfelelő időben. Az egyháznak az a feladata, hogy felismerje az Úr akaratát az adott időben, és együttműködjön vele. Kérdés mindig számomra, hogy sok pap kell-e, vagy inkább szent papok kellenek, akik önmagukat megszentelve másokat is megszenteljenek. Megérintettek a következő mondatok: „Isten országának elsődleges igehirdetője Isten maga. Ő az, aki küldetést ad apostolainak és mindazoknak, akik nyomában járnak, hogy hirdessék a mennyek országának evangéliumát. Ezért a fölösleges anyagi eszközök helyett, a tanítvány inkább azt keresse, hogyan lehet minél egyszerűbb és nyitottabb az Isten indításainak befogadására. Mielőtt hirdetjük, előbb hallgassuk az Isten szavát. Így lesz bennünk is, és környezetünk számára is hatékony szó.” Nem ez a lényeg, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsak ki a szegény és alázatos Krisztussal? De igen. Lelki emberekké válni Istennel és Istenben. A pap imádkozzon önmagért és híveiért, a nép imádkozzon önmagáért és papjáért. Mindennapi imaszándékunk legyen. Szeretettel kell legyünk egymás iránt.
Rendtartományunk közösségeiben évek óta a reggeli és esti közös imaórában imádkozunk hivatásokért és a meglévő hivatások megmaradásáért. Segítse Isten az Ő szent akarata felismerésében mindazokat, akik alázatos és őszinte szívvel keresik Őt, hogy a sokféle hang között felismerjék a te szeretetednek hangját, és azt egyszerűségben és szeretetben kövessék. Atyánk, add meg mindnyájunknak, hogy a Lélek szabadságában és a testvéri közösség örömében szolgálhassuk az te országodat, és hogy soha ki ne aludjék követőid szívében a buzgó és állhatatos imádság iránti szeretet.
Jáki Teodóz bencés atya minden találkozásunkkor elmondta, hogy Jézus nem kérte, hogy cigánykereket vessünk vagy bukfencezzünk, semmilyen különös dolgot nem kért tőlünk, egyet kért, hogy imádkozzunk. Mély hittel kérjük minden nap, hogy Isten irgalmában látogassa meg az ő népét és áldja meg. Ha nagy és nehéz dolgot kért volna könnyebben megtennénk, de ő a leglényegesebbet kérte, hogy kitartóan imádkozzunk az Aratás Urához:
Jézusunk, lelkek örök pásztora,
tekints irgalmas szemmel szeretett nyájadra!
Urunk, mint árvák sírunk előtted!
Könyörögve kérünk, hogy a Boldogságos Szűzanya,
a Magyarok Nagyasszonya közbenjárására
adj nekünk papi és szerzetesi hivatásokat!
Jézusunk adj nekünk, a Te Szíved szerinti
papi és szerzetesi hivatásokat! Ámen.

U.E.OFM 


2016. május 25., szerda

Akiből hős szeretet árad


Az irgalmasság szentévében a csíksomlyói kegyhelyre érkezett Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéje Sárospatakról. Az ereklyetartó magába foglalja Erzsébet koponyájának csontdarabkáját, illetve a ruhájából tenyérnyi nagyságú szövetet. Általában mi szoktunk elzarándokolni a szentek sírjához, de abban a ritka élményben volt részünk a csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában /2016. május 24./, hogy Szent Erzsébet, az irgalmasság szentje zarándokolt el hozzánk. Élete ma is világító JEL számunkra 800 év távlatából.
Ha 800 évvel ezelőtt Szent Erzsébethez fordult valaki, ő nem tagadta meg a segítséget, a szolgálatot, így ma is ha hozzá fordulunk bízhatunk benne, hogy ma is közbenjár értünk és segít nekünk, hogy összekuszálódott világunkban eligazodjunk.
A kegytemplom megtelt zarándokokkal, akik imádkoztak kiváló Szentünkhöz, a szentmise végén gyermekek egy rövid jelenetet adtak elő, majd a Rolle Zenekar néhány éneket énekelt Szent Erzsébetről közben pedig a zarándokok tiszteletük jeleként megcsókolták az ereklyét. Mély hittel járultak az ereklye elé.
Mi a kegyhely őrei köszönetünket fejeztük ki Ternyák Csaba egri érsek atyának aki erdélyi zarándokútra inditotta „Szent Erzsébetet” és Böjte Csaba testvérnek aki elkísérte az ereklyét és a Szent példájából kiindulva az irgalmasság és a lehajló, odaforduló szeretet útjának ma is járható szárható útvonalát bemutatta.
Emlékezésünknek az a célja, hogy Erzsébet jobb ismerete és az iránti való megújuló csodálat az Úr békéjének eszközévé alakítson minket, és megtanuljuk, hogyan enyhítsük a körülöttünk élők nyomorúságát, tegyük emberibbé az életkörülményeket, és mi is letöröljük mások könnyeit. Sugározzuk az Atya szeretetét mindenütt, ahol nem ismerik a részvétet. Erzsébet eltökélt hűsége erősítse a mi kitartásunkat is. Példája és közbenjárása világítson utunkon, hogy mi is eljussunk az Atyához, minden szeretet forrásához, aki a jó, a legfőbb jó, a béke és öröm.
U.E. OFM
Fotó: Iochom Zsolt, www.facebook.com
 A Sárospatakon született Szent Erzsébet egyébként is már földi életében sokat utazott. Alig négy éves volt, amikor a szülei és leendő apósa és anyósa eljegyezték őt a thüringiai őrgróf fiával, ezért el kellett hagynia a szülőföldjét. Boldog házasságban élt, igazi szerelemmel szerette férjét, amit azért fontos kiemelni, mert manapság az embernek általában úgy gondolnak a szentekre, mint valami távoli lényekre, holott Erzsébet ugyanúgy szerelmes volt, mint napjainkban bármelyik lány vagy nő. Húsz évesen özvegy lett, és ezután csak a szegényekért, rászorultakért akart élni. Szívét hős szeretet járta át: ő alapította például az első kórházat, nemhiába a ferencesek harmadrendjének védőszentje Szent Lajos mellett. Az ő lelkesedése bennünket is arra buzdít, hogy úgy bánjunk az emberekkel, ahogy mi is szeretnénk, hogy bánjanak velünk. Legyünk leleményesek az irgalmasság gyakorlásában, tettekkel is tegyük boldoggá az embereket, mindig a jó mellett döntsünk, és lépjünk ki abból a helyzetünkből, hogy saját magunkat állítjuk az életünk középpontjába.

Árpád-házi Szent Erzsébet
„Magyarország virága”
(1207-1231)

P. Tokár János OFM:
Ima Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére

Mennyei Atyánk, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján, Szent Erzsébet szobra elé járultunk hálaadásra, és azért, hogy mi is kitárjuk eléd szívünket, gondolatainkat és érzéseinket!
Köszönjük, hogy személyében olyan rózsát adtál a magyar földnek, amelynek illata betölti az egész Egyházat, és szebb tőle a világ. Örülünk mi is, hogy magyarnak születtünk. Magyarként szeretnénk ennek a világnak a javára minél többet tenni. Imádkozunk azért, hogy a széttagolt nemzet újra összekovácsolódhasson.
Köszönjük, hogy a szegényekben, az elhagyott, magukra maradt gyerekekben Krisztust látta és tisztelte. Hozzá fordulunk mi is imáinkkal, amikor igazságtalanságot vagy hátrányos megkülönböztetést látunk.
A Te ajándékod volt, hogy Erzsébet és férje csodálatos szeretettel szerette és buzdította egymást Isten dicsőítésére és szolgálatára – hálásan szemléljük példáját, amellyel megtanítasz minket, hogy az emberi kapcsolatokban mekkora jelentősége van a lelki köteléknek, amely által Feléd és egymáshoz is közelebb jutunk.
Istenünk, Te megengedted, hogy Erzsébet megélhesse a betlehemi éjszaka kitaszítottságát és magányát, amikor minden ajtót bezártak előtte. Kérünk, segíts, hogy erős hitünk legyen jóságodat abban is felfedeznünk, amit nem tudunk feldolgozni, amit nem tudunk megérteni.
Köszönjük, neked Atyánk, Szent Erzsébetet! Köszönjük, hogy szeretsz minket!
Áldd meg intézményi közösségünket, városunkat, nemzetünket!
Amen.

Szép és költői Erzsébet korabeli megnevezése, ám mit tud mondani a XXI. század embere számára egy XIII. századi szent életútja? Egyáltalán hogyan tekintünk a szentekre? Az átlagosnál jámborabbak voltak ők, akiket úgysem tudunk utolérni életszentségben, és akik nem is szenvedtek annyira saját gyarlóságaiktól és a világ kihívásaitól, mint mi?
Hogyan tekintünk a magyar szentekre? Mint akik egy adott történelmi korban beteljesítették küldetésüket, ám életpéldájuk ma már követhetetlen (ld. Szent Margit vezeklései), alakjuk pedig nemzeti relikvia, amit nagy ünnepeken leporolunk, netán körbehordozunk?
Árpád-házi Szent Erzsébet, „Magyarország virága” a maga korában vadvirágnak számított az akkori – különösen a német – udvari ízlés szerint. Nyíltságával, temperamentumával néha beleütközött az etikettbe. Szenvedélyesen szeretett, bőkezűen, nagylelkűen adakozott, s nem ismert korlátot az imában sem. Teljességre törekedve élt, nem csak módjával, beosztva. A szenvedély azonban nála nem az élet öncélú kiélését jelentette, hanem a szolgálat szeretetét.
Ha ma – az ezoterika, a fitness-őrület és a pszichologizálás, az értéktorzulás és az „identitáskeresés” világában – interjú készülne Erzsébettel, az előkelő asszonnyal (szinte halljuk: a mi „Teréz anyánkkal”), valószínűleg feltennék neki a kérdést, hogy mi a jó az éjszakai imádságban, és mit tesz szabadidejében, ha éppen nem férjét kíséri vagy fogadásokat tart, tehát hogyan valósítja meg önmagát?
Erzsébet értetlenkedve válaszolna: nem neki kell, hogy jó legyen, s örül, hogy minden idejét szeretteinek és a szegényeinek áldozhatja. S különben is: Krisztus követését akarja megvalósítani, nem önmagát. Csak ezáltal lesz ő önmaga…
Úgy kell tehát tekinteni szentjeinkre, ahogy ők maguk is szívesen tekintenének magukra: mint akik nem gyarlóságaikat siratják csupán, főleg nem a körülményeket, hanem akaraterejüket megfeszítve – vagy ha nem megy, bizalommal teli ráhagyatkozással –, az ima erejével felfegyverkezve próbálják napról napra felülmúlni önmagukat, megtagadni saját önzésüket, ami nem áll ellentétben személyiségük kibontakoztatásával.
Árpád-házi Szent Erzsébet, Magyarország virága, segíts bennünket is a tökéletesedés útján!




Iochom Zsolt tudósítása az eseményről 


Szentmise Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére a csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában

2016. május 23., hétfő

Börtönben voltam és meglátogattatok



Szentatyánk, Ferenc pápa az irgalmasság szentévében többek között arra hív bennünket, hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit ültessük gyakorlatba, fedezzük fel újra az irgalmasságnak a tetteit, amelyek nagyon konkrétak. Ez tötént 2016. május 22-én délután Csíkszeredában a Mikó vár udvaráról a szomszédos börtönben fogvatartotaknak rövid ima és elmélkedés után a szentegyházi Gold Band együttes koncerttel szórakoztatta a falakon belül és kívűl levő résztvevőket. 


Az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik a fogva tartottakat meglátogatni. Sokat lehetne elmélkedni azon, hogy ma mit is jelent az irgalmasság ezen cselekedete, hogyan gyakorolhatjuk az irgalmasság e cselekedetét a mindennapokban, mit tehetünk ezen a téren? A börtönben lévők családtagjaik terhét ne súlyosbítsuk ítélkezéssel, hanem vigasztaljuk, segítsük őket, illetve imádkozhatunk, hogy a börtönbe került bűnözők bűneiket belássák, megbánják és megváltozzanak! Egy biztos, akik résztvettek a ünnepségen meghatódottságig lelki élményben volt részünk. Ez a gesztus segítségünkre volt abban, hogy a jó, a szép az felemeljen bennünket emberségünkben. Mindannyian az Isten teremtényei vagyunk, akiket a saját képére és hasonlatosságára teremtett meg, az „istenarc” ott van bennünk: „Egy istenarc van eltemetve bennem, / Tán lét-előtti létem emlék-képe!/Fölibe ezer réteg tornyosul, / De érzem ezer rétegen alul, / Csak nem tudom, mikép került a mélybe. /Egy istenarc van eltemetve bennem, / Néha magamban látom, néha másban. ... Egy istenarc van eltemetve bennem: / Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. / Nem nyugszom, amíg nem hívom elő. / S bár világ-szennye rakódott reája, Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza” . (Reményik S.: Istenarc - részlet).

Hála és köszönet a fölséges és dicsőséges Istennek, hogy e kezdeményezésre áldását adta, továbbá köszönet illeti Csíkszereda Polgármesteri Hivatalát és a Büntetés-végrehajtási intézetnek vezetőit, a Csíki Székely Múzeum igazgatóját és a rendezvény valamennyi jóindulatú segítőit.
Kis Szent Teréz mondotta, hogy nincsenek kis és nagy tettek, hanem csak kis és nagy szeretet van. Azt pedig amit szeretettel végzünk másokért, abban a szolgálatban a szeretet növekszik, amely megmarad az örök életre, de nemcsak a szeretet, hanem annak a műve is.

Urbán Erik OFM 
Bíro Julianna


2016. május 13., péntek

2016. április 30., szombat

Szív = Ablak


     Május első vasárnapján templomainkban az Anyák napját ünnepeljük, amelyet sajnos nem övez már megfelelő érdeklődés. A mai világ értékrendje az anyaságot és a karriervállalást egymással szembeállította, azt a tévhitet keltve sok nőben, hogy a gyerekvállalás, a tisztes családi élet idejét múlta, felesleges nyűg.
     E szép vasárnapon minden bizonnyal még nagyon sokan hisszük azt, hogy anyának lenni a világ legszebb női feladata, amit lehet és kell vállalni. Jövőnk és anyanyelvünk, de személyes létünk boldogsága is ettől függ. Előbb-utóbb talán eljutunk egy olyan világba, ahol a család szerepe és jelentősége visszanyeri egykori rangját és szépségét, hiszen enélkül nem épülhet egészséges társadalom, egészséges nemzet. A család megtartó ereje pedig a mindenkori édesanya, aki emberi lényünk kezdete, a legszebb élmény, amit magunkkal vihetünk az életbe. 

 
     Amikor egy gyermek születik, egy anya és egy apa is születik a földre. Attól lesz egy fiatal lányból édesanya, hogy gyermeket szül, s ezzel önmagát is megszülte. Amikor ez a kisgyermek néhány év múlva a szemébe nézve azt mondja, hogy „édesanyám”, abban benne van, hogy a legjobb, a legszebb a világon az én édesanyám. Teremtő tekintet a gyermeké, ahogyan szüleire néz, a világ legerősebb emberévé teszi az édesapát, s a világ legszebb asszonyává az édesanyát. Ezek a tekintetek olyan forrásokat fakasztanak fel az emberben, hogy elfelejtik az édesanyák mindazokat a csínytevéseket amelyeket gyermekeik elkövettek, s képesek szembeszállani mindenkivel, bármilyen erővel és hatalommal.
     Minden édesanya előtt álljon példaként a 2004-ben szentté avatott Gianna Beretta Molla, aki a hősies szeretet asszonya volt, példamutató hitves és édesanya, aki mindennapi életével tett tanúságot az evangélium nagyszerű értékeiről. Amikor ezt az édesanyát példaképül állítjuk magunk elé, tiszteletünket fejezzük ki, az összes édesanya előtt, akik vonakodás nélkül családjuknak szentelik magukat, akik szenvednek, hogy világra hozzanak minket, majd készek minden áldozatot meghozni, hogy a legjobbat adják tovább nekünk mindabból amit magukban hordoznak. Megköszönjük nekik, hogy beszéltek nekünk a jóságos mennyi Atyáról, megtanítottak bennünket imádkozni, hiszen mi úgy gyökereztünk bele Istenbe, hogy megkapaszkodtunk édesanyánk méhébe!
     Nemrégiben halottam egy olasz mondást, ami magyarul így hangzik: - „Az édesanyák szíve olyan, amelyen keresztül megláthatjuk az Istent”. Ha azt mondjuk az édesanyákról, hogy az ő szívükön keresztül meglátjuk az Istent, akkor ez a Boldogságos Szűz Máriára még inkább igaz. Ő a mi égi édesanyánk, aki nagyon közel áll a mi istengyermeki szívünkhöz. Talán ezért is ragaszkodunk hozzá, ezért vagyunk annyira bátrak iránta. Bármilyen kis nyűgeinkkel is szaladunk Hozzá, anyai tekintetével ránk mosolyog, és mi rögtön kinyílunk arra a szeretetre, amelyben ő él.
U. E. OFM

2016. április 24., vasárnap

Triduum Esztelneken

Fotó: Bodor Imre

Esztelneki kolostemplomunk védőszentjének, Szent György vértanú ünnepének a megünneplésére az irgalmasság szentévében triduummal készültünk, amelyek hanganyagát alább találják. 





Kiengesztelődés Istennel:


Kiengesztelődés felebarátommal:


Kiengesztelődés önmagammal: