... miután testvéreket adott mellém az Úr...

Fiatal férfi imádkozik az 1200-as évek elején Olaszország az Umbria völgyében található San Damiano-i kápolnában: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét! Adj nekem igaz hitet, biztos reményt, tökéletes szeretetet...” Imádkozás közben megszólal a Megfeszített: „Ferenc, menj, és építsd újjá egyházamat…” Hozzálát azonnal a romos kápolna javításához. A fiatal assisibeli Ferenc javítva a romos kápolnákat, egyet, kettőt, hármat, felismeri, hogy többre hivatott a „kőműves szakmánál”, és élete értelmét, hivatását keresve az evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalál arra, aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a názáreti Jézusra. Életvitelét látva mások is csatlakoznak hozzá, a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsokat megtartva. Élete végén így emlékszik vissza: „És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent evangélium szerint kell élnem” (Végr. 14).
A Szeráfi Atya számára az evangélium az az elsődleges „életszabály”, amelynek radikális követését maga és követői számára előírja. Alakuló közössége számára nem határozott meg különös életvitelt,
mindenkit az evangéliumi életre buzdít, és minden foglalatosság elé, amelyet a testvérek végeznek, az „imádság és áhítat szellemét” helyezi, minden más tevékenységnek ezt kell szolgálnia. Találóak II. Szent János Pál pápának pápasága elején a szerzetesekhez intézett buzdítása: „Nem az számít, amit a szerzetesek tesznek, hanem elsősorban az, hogy kik ők, mint az Úrnak szentelt személyek”. Így nekünk, erdélyi ferences barátoknak sem az a fontos, hogy milyen feladatokat látunk el, hanem az, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk szellemiségében kövessük az Urat, aki meghívott bennünket szolgálatára. Természetesen nem hiányzik a ferencesek életéből sem az aktív „munka”, ahogy rendalapítónk regulánkban kéri: „Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással...”  Mi, mintegy ötven ferences szerzetes, ezt tesszük a Kisebb Testvérek Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartományában: plébániáinkon lelkipásztorkodással, kegyhelyünkön zarándokok lelki gondozásával, kollégiumainkban, lelkigyakorlatok vezetésében, ifjúsági gyalogos és biciklis zarándoklatokon, gyerektáborok szervezésében. Természetesen minden kolostornak megvan a saját napirendje, amely az egyes kolostorokban szinte egyforma. Közös imaórák, szentmise, étkezések, a nap folyamán minden testvér elvégzi azt a feladatát, amellyel a közösség megbízza, vagy a szolgálati helye megkíván. Ezt sokszor munkatársakkal teszi. Esténként a közösségben újra alkalom nyílik a találkozásra: az esti ima, a vacsora és a rekreáció, azaz beszélgetés, játék keretében.
Egy mondatban összefoglalva az erdélyi ferencesek hivatást: hűség a rend és a szülőföld karizmájához, ez már a megélt evangélium, és így leszünk hiteles „erdélyi barátok”.
U. E. OFM
Megjelent: Krisztus Világa, 2014. novemberi szám

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hálát adni, szívből…

Elhatározta: bárki bármit mond, akkor is ferences lesz

Szeressünk