A jó Pásztor munkatársa lenni...


Olvastam egy rövid történetet, a pásztor és az elcsatangoló bárányocska kapcsolatáról. Afrika némely területén szokás, hogy ha egy bárány a nyájtól elkóborol, akkor a pásztor furcsa tettre szánja el magát: mivel a kóbor bárány a többit is hajlamos elcsábítani és bajba sodorni, a pásztor fogja a csatangolót és eltöri a lábát. De amikor vonul tovább a nyáj, akkor az eltört lábú állat a legjobb helyre kerül: a pásztor vállára teszi, s így a legközelebb lehet hozzá... A tapasztalat szerint az ilyen bárány gyógyultan a leghűségesebb jószág lesz. Mindig a pásztor közelében akar maradni. Ennek a történetnek a fényében érthető a mai evangéliumi szakasz is: a kicsi nem csak a növekedésben levőt jelenti, hanem azt is jellemzi aki ingadozó, hitében bizonytalankodó tanítványt, azokat akiknek már kritikussá vált Istennel és felebarátaival a kapcsolata, akiket az élet megpróbált önhibájukból vagy éppen önhibájukon kívül. Közösségeinknek fel kell pártolni azokat akikben meghalt a kezdeti lelkesedés, segíteni kell szeretettel, megértéssel de ugyanakkor kellő határozottsággal, hogy szívük megfáradt tüzét felszítsák, hogy eljussanak a második naivitásra, vagyis a gyermeki hitet elhagyva, tudatos felnőtt keresztényekké váljanak, olyanokká akik kitartanak a Jó Pásztor mellett. Az evangéliumi lelkipásztorkodás bemutatása a mai evangéliumi szakasz: mindent megteszek a botladozóért, a gyengéért, hogy visszataláljon az atyai házba, ez a testvéri szeretet megnyilvánulása. Dolgozzunk azon, hogy közösségeink /család, szerzetes-, papi-, munkahelyi-, plébániai-, stb. közösségek/ legyenek olyanok, ahol senkinek nem kell maszkot hordania, a gyengeségeit eltakarnia, ahol senkit nem ítélnek el, ahol megtehetik az emberek, hogy nyíltan beszélnek egymással, ahol egymással a hitükről is tudnak beszélgetni, ahol mindenki megnyilatkozhat, mert tudják, hogy szeretetben elfogadják, ahol másokról nem lenézően beszélnek, ahol megpróbálják az evangéliumot megélni.
Advent II. - Kedd: Mt 18, 12-14
U. E. OFM