Advent II. - kedd


„»Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg« - ezt mondja Istenetek… Vele van győzelmének jutalma, és színe előtt a bőséges zsákmány. Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti.” /vö. Iz 40, 1-11. 

A prófétának a feladata, hogy a fogságban lévő népet vigasztalja, reményt adjon nekik, hogy van tovább, nincs minden elveszve. Az Úr látva és elfogadva a nép vezeklését, megígéri, hogy újra Ő maga lesz a vezérük, aki erős kézzel és kiterjesztett karral kivezeti őket a pusztaságon át, egyenessé téve az utat. Keresztelő János e szavakat magára alkalmazta /vö.  Mt 3,3; Mk 1,3; Lk 1,76/, de ebben az összefüggésben már lelki értelmet kap, hiszen János a bűnbánat gyümölcseinek megtermésére konkrét tanácsokat ad, közösségekre szabott pasztorációja van, odafigyel a különböző közösségekre és úgy adja a tanácsokat, kinek miben kell csiszolódnia. /vö. Lk 3, 10-14/. Végül Isten mint Jó Pásztor jelenik meg, aki odafigyel a juhokra szükségleteiknek megfelelően. A kicsiket óvja, az elfáradtakat ölbe veszi, az anyajuhokat – az idősebb generációt – lassan tereli, hogy túlságosan ki ne fáradjanak.
Feladat: János személyre szabottan vezette mindazokat, akiket Úr hozzá vezetett. Mennyire figyelek oda azokra a személyek személyes szükségleteire, akik a környezetemben élnek, akiknek szükségük van rám. Van-e olyan személy, akit elhanyagoltál, talán fel kellene, keresned vagy fel kellene hívjad telefonon, hogy reményt, bátorságot adj neki.