Advent IV. - hétfő



Isten embere jött hozzám, olyan volt, mintha Isten angyala lett volna. Nagyon megrémültem, mert félelmetes volt. Nem mertem megkérdezni tőle, honnan jött, és ő sem mondta meg a nevét.  Azt mondta nekem: »Fiad fog születni, aki fogantatásától kezdve haláláig Istennek szentelt nazír lesz« /vö. Bir 13,2-7/.

Sámson születését angyal jelenti be. A Szentírásban nem sok olyan emberről tudunk, akinek a születést előre angyal adja hírül. Izsák /Ter 18,9-15/, Sámson, Sámuel, Keresztelő János/Lk 1,5-25/ és Jézus születését előzték meg angyali jelenések. Istennek szentelt emberként született, vagyis ahogyan Isten teremtői kezéből kikerült. Így is növekedett, az úrtól csodálatos erőt kapott feladata végrehajtásához. Ezen szentírási helyek jelzik, hogy Isten ott van minden születés kezdeténél. Az élet továbbadását a férfire és nőre bízta, de a lelket Ő maga leheli belénk és mindannyiunknak feladatot is ad, amely csodálatos beleillik az üdvösség rendjébe. Persze lényeges, hogy ne tévesszük szem elől a Gazdát, aki a feladatot ránk bízta. A küldetés elvégzéséhez meg kell őriznünk a tiszta szívet, ha elvétettük a célt, újra kell keresni az utat, csak is lehet valaki tanú és közbenjáró: „…verset írok így tán békén hagynak/ a szívükben mezítelenekről/ hiba volt elfogadnunk a bőrruhát/ csóréságunk attól mit sem változott/ kopók elé dobtam hát szimatnak/ s követtem én is az Isten-szagot/ nyomod veszítettük Uram/ csupán ahhoz adj még elég erőt/ utolsó szómmal a te tanúd legyek/ az én elsőm káin fiam előtt” /Röhrig G.: ádám/.
Feladat: Megtaláltam már a küldetésem, hivatásom az üdvösség rendjében? Van olyan teher amely akadályoz a küldetésem teljesítésében? Ha igen mit kezdek vele? Ha nincs akkor már megköszöntem?