Advent IV. - kedd



„Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” /vö. Iz 7,10-14/

Arra gondolhatunk, hogy Acház király mélyen Istenbe gyökerező ember, aki rábízza magát Istenre és nem kér jelet, nincs szüksége igazolásokra Isten részéről. Újra olvasom az Izajás-i szakaszt, és mire jössz rá többszöri olvasás után, hogy Acház nem kell az isteni jel, nem kockáztat, neki megvan a maga elképzelése, politikája, nem engedi beleszólni Istent az életébe. Isten kijátszani nem lehet, akkor is ad jelet, ha nem kéri a király. Nem kényszerít Isten, de a jelet adja. A jelek nem kényszerítő erejűek, megmutatkozik, felsejlik az életünkben, de nem kényszerít. Megnézzük, úgy hagyjuk, elgondolkozunk felette és utána cselekszünk. De Isten nem kényszerít soha, tiszteletben tarja a szabadságomat. E magatartás magába foglalja a cselekvést, de vannak esetek, amikor cselekvésünk csak abban állhat, hogy valami mellett kitartunk, vagy éppen elviseljük. Különbséget kell tennünk a végrehajtás szabadsága, amely arra vonatkozik, hogy valamit megteszek-e vagy sem, és meghatározás szabadsága között, ami azt jelenti, hogy ha egyszer választás elé kerülök, akkor nem lépek ki belőle valamilyen döntés nélkül, mert a „nem döntés” is már egy választás. Továbbá tudnom kell, hogy minden szabad döntés lemondással jár, és minden szabad döntésben vagy egy teremtő kezdet.
Feladat: Sokszor érezzük a bensőnkben, hogy mi a helyes, mi lenne a legmegfelelőbb számunkra, vagy környezetünk számára. Apró jeleket kapunk. Hogyan viszonyulok ezekhez a belső érzésekhez? Fel merem vállalni a döntésemmel járó kockázatot, ha tudom hogy Isten és én ugyanazt akarjuk?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hálát adni, szívből…

Elhatározta: bárki bármit mond, akkor is ferences lesz

Szeressünk