Hálát adni, szívből…



Pappá szentelésem előtti évben Szilveszter napján /2007/ egyik rendi testvéremmel kisebb zarándoklatot tettünk meg egyik településtől a másikig, csendesen ballagva egymás mellett. A távolság a két helység között kb. 40 kilométer volt. Az út elején „szórakozásnak, magam kipróbálásának” gondoltam el az egészet, a mellettem haladó testvér cél adott a zarándoklatnak. Végiggondolni az eltelt évet, imával elkísérni, elbúcsúztatni azt, majd köszönetet és hálát mondani azokért, akikkel találkoztam, akik az életemet formálták, „tanítómestereim” voltak, a kapott és a meg nem kapott dolgokért, amelyek összességében szintén a javamat szolgálták,  amit meg tudok köszönni, amit igazán magaménak érzek. 



Azon a zarándoklaton, elgondolkoztam, hogy hány fajta statisztikát, számszerűsítést készítünk mindig az eltelt évről, hogy lássuk hol tartunk. És ekkor fogalmazódott meg az is bennem, hogy saját, személyes „statisztikámat” is el kell készítsem. Egy év nem múlik el nyomtanul, egy rész lesz belőlem, életem fáján egy újabb évgyűrű. Ebben az Istennel eltöltött csendes meditációban közelebb kerülök életem titkaihoz. Az elmúlt év konkrét élményeinek az újraszemlélésével, még inkább felfedezem, hogy ki vagyok tulajdonképpen.
Ezért a szilveszter esti hálaadó szentmisén a felolvasott evangéliumot követő elmélkedés után pár perces csendet tartok, és kérem a szentmisén jelenlévőket, hogy ne sajnáljuk azt a pár percet önmagunktól, nézzünk magunkba, idézzük fel az elmúlt év főbb eseményeit, ebben a csendben lehetőségem van elhagyni a régit és üdvözölni az újat.

Ilyenkor teljes csend van a templomban. Rendeznem kell az összegyűlt „puzzle-darabkákat”. A múlt átgondolása, hogy milyen benyomások értek, a kulcsfogalmak összegyűjtése, amelyekkel az eltelt évet jellemzem, milyen vágyak és kívánságok éltek, élnek bennem, benyomásaimat, ismétlődő elemeket, motiváló körülményeket, s azok a dolgokat, amelyeket el kell engednem vagy át fogok emelni és beépítek a jövőbe.
 Az életem hajója a kikötőben biztonságban van, de nem tölti be rendeltetését. Könnyebb kényelmes helyről szemlélni az életemet, de nem erre születtem, hanem arra, hogy kreatív legyek és alkossak, aki alkot, az Isten munkatársa, a jövőbe tekint és ujjat hoz létre. Ezért ne sajnáljam az időt az új év hajnalán, hogy képzeletben a jövőbe utazzak, amely segít tisztábban látni a lehetőségeimet vagy éppen a lehetetlennek tűnő dolgokat.
Minden egyes évvel belenövök abba az eredeti képbe, amit Isten rólam megálmodott, a „puzzledarabkából” egyre több a helyére kerül és kialakul életem képe. Egy nagyobb összhangban és hitelességben élek.
            Gyerekkoromban nagy élvezettel hallgattam idős nagyszüleim beszámolóit életükről, mennyi mindent átéltek - nyolcvan-kilencven év alatt volt hadifogság, több évi oroszországi kényszermunka, házasságkötés is, házépítés, családot alapítottak, végezték a mindennapi teendőiket a ház körül vagy a mezőn, barkácsoltak, idősen is lefoglalták magukat, kutatták az ujjat. Most is hallom nagymama válaszát arra a kérdésünkre, hogy lehet, soha nem unta meg a mindennapi teendőit lelkiismeretesen elvégezni. Felnézett ránk, unokákra s ennyit mondott: „De, meguntam, sokszor, de ura kezdtem…”.
A jajgatások és önsajnálat helyet életünkért felelősséget kell vállalnunk, kézbe kell vennem. El kell fogadni, meg kell ragadni és formálni kell. Ma ugyanezt látom idős rendtársaim életében is. Nem volt könnyű szerzeteséletük az 1951-es feloszlatás után, nem egy ilyen szerzetesi életet képzeltek el magunknak, ma pedig mégis arról beszélnek, hogy minden nehézség ellenére terveztek, évről évre tervezgettek. Nem adták fel hivatásukat, hanem mindig az aktuális jelen helyzetből a legjobbat igyekeztek Isten segedelmével kihozni. Lassan művelték életüknek egy-egy területét, gyűjtötték az évgyűrűket, nem adták fel. Jövőt álmodtak az erdélyi ferences rendtartománynak és lett is jövője.
Neked is kedves olvasó, nekem is, el kell határoznunk, hogy „Isten új életre szülő teremtő erejét” /Simon András/ felszítsuk magunkban. Ami rosszul nőtt, ki kell gyomlálni, hogy a termőföld gyümölcsöt hozzon és az új azon növekedni tudjon. Álmodozások helyett legyenek álmaink, olyan álmaink, amelyekre Isten áldását adhatja.
U. E. OFM
Megjelent: Hargita Népe napilapban – 2016. 12. 30.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elhatározta: bárki bármit mond, akkor is ferences lesz

Szeressünk