Mi az, hogy...


János evangéliumi (9,1-41) szakaszában olvassuk, hogy a tömegben két ember találkozik. Az egyiknek nem tudjuk a nevét, a másiknak tudjuk, az Jézus. Az egyik vak volt, a másik azt mondja magáról, hogy „én vagyok a világ világossága, azért jöttem, hogy fény legyek a világnak". Még egy ellentétpár van az evangéliumban elrejtve, mégpedig az, hogy Jézus azt mondja a látókról, hogy „vakok vagytok".  Az az egy szem vak ember, aki születésétől fogva vak volt, látni kezdett. Megtörténik a csoda, és mindjárt ezt a vakon született szegény embert a farizeusok perbe fogják, valóságos hadjáratot indítanak ellene. A vaknak a vaksága nem csupán az ő fizikai vakságát jelentette, hanem jelentette az ő magába fordulását, az ő depresszióját, az ő kitaszítottságát, kirekesztettségét a közösségből. Hányszor vagyunk mi is így, hogy hasonló érzések forognak bennünk és nyomasztják  bensőnket, magunkba fordulunk, nem akarunk látni senkit, nem akarjuk, hogy segítsenek rajtunk, mert jó ez így. Hozzánőttünk a betegséghez, és szinte elsorvadunk az önsajnálatban. És amikor megtörténik a gyógyulás, az ember próbál visszaállni, belépni a társadalomba, akkor mindjárt a bíró farizeusok kitaszítják őt.
– Mi az, hogy te látsz, neked nem szabad látni, te vakon születtél! Mi az, hogy te kigyógyultál a betegségedből, téged már leírtunk, alkoholista vagy! Mi az, hogy te rendbe hoztad az életedet, mikor a társadalom téged kitaszított! Mi az, hogy te sportolni akarsz, mikor mi nem akarjuk, hogy te egészségesen élj! Miért akarsz te jobban imádkozni, szebben imádkozni, miért akarod te a szentmisét szebben bemutatni, áhítattal részt venni, mikor az csak egy kötelező dolog! Miért akarsz te jobb lenni, mint én vagyok, én megmondom, hogy neked milyennek kell lenned! – Hányszor és hányszor vagyunk farizeusok, mikor így gondolkodunk egymásról, és mindjárt Isten módjára ítélkezünk!  Pedig Jézus azt mondja az Istenről, hogy Ő nem ítél el senkit, hiszen Jézus nem azért jött, hogy elítélje a bűnösöket, hanem hogy a betegeket meggyógyítsa – „Irgalmasságot akarok és nem válaszokat.”
A nagyböjtnek hátralévő napjaiban nézzünk komolyan magunkba, ismerjük fel azokat a helyzeteket, és azon személyekkel szembeni "farizeusságunkat" amelyet kisebb, nagyobb időközökkel megteszünk, gyakorlatba ültetünk rossz magatartással. Amikor nem lenne jogom elítélni a felebarátomat, a munkatársamat, a rendi testvéremet, a feleségemet, a férjemet, vagy az anyósomat, az apósomat, mert csupán farizeus módjára viselkedek. Legyünk hálásak az életünkkel szemben, köszönjük meg egymásnak ami jó és természetesen, ami rossz, azt is szóvá kell tenni és javítani kell. Azonban soha ne farizeus módjára tegyük, hanem valóban meggyőződéssel, gyógyító szándékkal, úgy ahogy az Úr Jézus közeledik felénk, hiszen Jézus életében ezek a kitaszított emberek, nem csupán számok, hogy jobbra a második , vagy a harmadik sorban álló ötödik, hanem Ő személyként kezel minket.  Cselekedjünk mi is hasonlóan!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hálát adni, szívből…

Elhatározta: bárki bármit mond, akkor is ferences lesz

Szeressünk